A földrajzoktatás rövid története a budapesti Egyetemen

Írta: Gábris Gyula

További részletek könyv formájában: ITT

Előzmények

A Földrajz Tanszék

Az egyetemi földrajzoktatás helyszínei

A tanszéki fényképtár

Előzmények

A természettudományos diszciplínák már korán megjelenhettek az egyetem oktatásában. A földrajz esetében például a 1677-es nagyszombati kalendárium címlapján Magyarország – magyar területen nyomtatott első – országtérképe áll, amely feltehetően SZENTIVÁNYI MÁRTON, az egyetem bölcseleti és matézis tanárának műve, aki kartográfiai ismereteit átadhatta diákjainak. Szentiványi 3 kötetes latin nyelvű földrajzi jellegű könyvet is írt, melyben asztronómiai, kozmográfiai és meteorológiai stb. ismeretek mellett a világ és Magyarország érdekesebb természeti képződményeit (pl. a barlangokat) ismerteti. Ez az 1689-ben megjelent munka volt talán az utolsó magyar kozmográfiai enciklopédia. 

Éder Xavér Ferenc - Peru és Bolívia térképe

Komoly földrajzi, térképészeti ismeretek oktatása híján nem valószínű, hogy az egyetem volt hallgatói közül SZENTMÁRTONY IGNÁC jezsuita misszionárius kaphatta volna azt a feladatot V. János portugál királytól, hogy mérje fel az Amazonas vidékén a portugál-spanyol hódítások határvonalát, vagy ÉDER XAVÉR FERENC – szintén misszionáriusként – elkészíthette volna Peru és Bolívia térképét. Ugyanakkor önálló tanszéke a földrajznak „csak” 1870-ben jött létre, s első vezetője Hunfalvy János volt.

A XVIII. század a földrajznak tartott „államisme” kora. E munkák az egyes államok berendezkedésének, szerkezetének, jogviszonyainak leírása mellett, s azon túl az állam bevételeiről, történetéről, népességről, iparról, városokról közöl statisztikai adatokat kevés természeti ismerettel kiegészítve. Szerzői a legváltozatosabb tudományterületekről érkeztek. Hazánkban ennek az irányzatnak az indulását egyetemünk filozófia professzorának, KOLOSVÁRY PÁLnak a nevéhez lehet kapcsolni: munkája a „Geographia nova veterum locorum…” 1724-ben jelent meg. 

A Nagyszombaton működött Tudományegyetemen a földrajz oktatására vonatkozó adatok szerint 1753 előtt a második évfolyam (a physicusok) egyik tárgya a matematika volt, melynek keretében az oktatást meghatározó Ratio Studiorum a mathesis tanára számára Euclides elemeinek tárgyalását írta elő, s két hónap elteltével ehhez még “némi geographiát vagy földgömbtant (sphaerae), illetve olyasmit kellett csatolnia, amit szívesen szoktak hallgatni”. 

MOLNÁR JÁNOS 1759-ben kapott Nagyszombaton katedrát. Később könyvkiadással és -írással foglalkozott. A magyar nyelvű ismeretterjesztő irodalom terén jeles munkája „A természetiekről, Newton tanítványainak nyomdoka szerént való hat könyv” (2. ábra), mely 1777-ben jelent meg.  Mivel a természeti földrajz akkor a fizika része volt, műve az első egyetemi magyar nyelvű fizikai (természetföldrajzi) földrajz is, s mint ilyen korszakalkotóvá kellett volna váljon a magyar földrajztudomány történetében . Ekkor azonban a természettudományok igen nehezen törtek maguknak helyet a tudományokban, így ez sem érvényesült, jóllehet magyarul szólott.

Molnár János (1777): A természetiekről, Newton tanítványainak nyomdoka szerént való hat könyv

Mitterpacher Lajos (1789): Physikalische Erdbeschreibung

Mitterpacher LajosMária Terézia 1777-ben Budára helyezte az egyetemet és az ugyanekkor kiadott rendelete, a Ratio Educationis szabályozta az oktatást, sőt új tanszékek felállítást rendeli el a bölcsészkaron (pl. oklevéltan, címertan és pecséttan, mezőgazdaság, kísérleti fizika és mechanika, felsőbb mennyiségtan és esztétika). A mezőgazdaságtan ("oeconomica ruralis") első tanára 1777-től MITTERPACHER LAJOS (született 1734-ben a Baranya megyei Bellyén; ma Belje – Horvátország) volt, s emellett ő volt az előadója a természetrajznak és a technológiának is. Ma elsősorban a mezőgazdasági tudományokban tekintik mérföldkőnek munkásságát, de Mitterpacher 1789-ben, Bécsben megjelentette Physikalische Erdbeschreibung címmel azt a könyvét, amelyben elsőként értekezik a földfelszín alakulásáról, pl. a folyóvizek eróziójáról. Jelentőségét mutatja, hogy pl. az angol nyelvű szakirodalomban először James Hutton (1796) említette a folyóvíz eróziós szerepét. Elképzeléseit a földtudományok gyakorlatába John Playfair ültette át 1802-ben, kimondva, hogy a folyók maguk vájják ki völgyüket, és a mellékvölgyek szintje a fővölgyekéhez igazodik. Mitterpacher munkája a természetföldrajz első magyar egyetemi tankönyvének tekinthető. 1790-1791 folyamán a bölcseleti kar dékánja, 1800-1801-ben az egyetem rektora volt. “Az általános természetrajz, a fizikai földrajz és a mezőgazdaságtan tanára” 1814-ben, 80 éves korában halt meg. 

.A folyóvízi felszínformálás bemutatása - Katona Mihály (1819): Közönséges természeti Föld-leírás

Magyar Országnak Leírása

Melyben minden hazánkbéli Vármegyék, Városok, Faluk, Puszták,

uradalmak, fábrikák, huták, hámorok, savanyú és orvosló vizek, fördő házak,

nevezetesebb hegyek, barlangok, folyóvizek, tavak, szigetek, erdők, azoknak holléte,

Földes Urok, fekvések, történettyek, különféle termésbeli tulajdonságaik,

a’ betüknek rendgyek szerént feltaláltatnak

A szintén nem földrajzzal foglalkozó szerzőjének azonban máig ható érdemei vannak. Ez az a munka, amelyre napjainkban is hivatkoznak, és főleg használják adatait a történelem és a földrajz számos területén kutató tudósok.

Az 1826/27 tanévtől új tantervet vezettek be, melyben a három csoportba osztott tantárgyak közül a „másodikosztályú, vagyis az általános műveltség szempontjából kisebb-nagyobb fontosságú szabad stúdiumok” egyike, az általános természetrajz és a mezőgazdaságtan, s ennek keretébe sorolták a földrajzot. A korszak végéig marad ez a rendszer: az 1847/48-as tanévben pl. a földisme heti 2 órában szerepelt.

Scheuba Henrik, budai gimnáziumi tanár 1856-ban magántanári előadások tartására kért engedélyt földrajzból. A bölcsészkar ezt megtagadta, nemcsak azért mert az illetőnek nem volt bölcsészdoktori oklevele, hanem azért, mert “ilyen előadásnak sürgős szüksége nem forog fenn”, jóllehet Bécsben, az ötvenes években már volt a földrajznak rendes tanára Simony Frigyes személyében.

Az 1867-es reformjavaslatban a bölcsészkar több tanszék felállítását javasolja. Közéjük tartozott pl. az elméleti és gyakorlati csillagászat, a geographia, a földtan, a paleontológia. A reform eredményeképpen 1870. július 12.-én Hunfalvy Jánost az Egyetemes és Összehasonlító Földrajz nyilvános rendes tanárává nevezik ki. A csillagászat tanszék betöltetlen maradt, földtan és paleontológia tanszék nem létesült.

A Földrajz Tanszék

Hunfalvy JánosMagyarországon a földrajz első egyetemi tanára a pesti Tudományegyetemre kinevezett HUNFALVY JÁNOS volt. Ez volt a világon a negyedikként alapított földrajz tanszék. Az 1858-tól akadémikus Hunfalvy előbb a műegyetemen statisztikát, földrajzot és történelmet tanított, s onnan került a bölcsészkarra. Számára a földrajz természeti, történeti, sőt bölcseleti ismeretekből összeillesztett tudomány volt. Hunfalvy a természetföldrajzot illetően Humboldt szintetizáló geográfiájának, emberföldrajzban pedig Ritter történelmi és összehasonlító földrajzának követője volt, s az akkori időkben még lehetséges módon polihisztor és enciklopédista. Geográfiáját illetően úgy nyilatkozott, hogy „egyfelől a természettudományok fejlődését kell figyelemmel kísérnem s más felől a történelmi és társadalmi tudományokat sem hanyagolhatom el egészen, mert hiszen a földrajz e kétféle tudománykört mintegy összekapcsolja, mesgyéjöket áthidalja…”. 1872-ben megalapította a Magyar Földrajzi Társaságot, melynek első elnöke volt. Földrajz mellett a korszellemnek megfelelően néprajzot is tanított. Legfontosabb könyvei – pl. „A Magyar Birodalom földrajza” – leíró és topográfikus jellegűek. Rektorsága évében (1888) hunyt el váratlanul.

Lóczy Lajos

Utóda LÓCZY LAJOS lett, aki Kelet-ázsiai utazásai nyomán akkor már nagyhírű felfedezőnek számított. A zürichi Polytechnikumban végzett, geológus érdeklődésű Lóczy elsősorban a természettudományi részét emelte ki a földrajznak, s az okok, és okozatok összefüggéseit kereste. Legjelentősebb munkái kínai tárgyúak, ill. a Balaton kutatásához kapcsolódnak. A Földrajzi Társaság keretében az 1891-ben általa alapított Balaton Bizottság húsz év alatt 31 kötetben adta ki a tóra vonatkozó ismeretek széles körét. A nyolcvanas években két miniszter, Eötvös és Trefort – javítandó az egyetemi oktatás színvonalát – szemináriumok és tanszéki intézetek létesítését szorgalmazták. 1888-ban Hunfalvi ugyan tervezi létrehozását, de sajnos ebben az évben meghal, és utóda, Lóczy csak 1891-ben váltja valóra a terveket, megszervezve a Földrajzi Intézetet és Szemináriumot, amely a Szerb utcai központi épület harmadik emeletén kapott helyet.

Az intézet elsősorban a gyakorlati tudományos képzést szolgálta, a szeminárium pedig a köziskolai tanárképzést. A szeminárium egyszerre oktatási forma és intézmény is volt: a hallgatóknak gyakorlatokat vezettek, és a szeminárium helyiségekkel, könyvtárral, infrastruktúrával rendelkezett. Lóczy vetette meg a tanszéki könyvtár, a térkép- és fényképtár, valamint a terepi és a laboratóriumi munka műszerparkjának alapjait. Rendszeres tanulmányi kirándulásokat szervezett és bevezette a speciális kollégiumokat. Lóczy Lajos kezdetben egyedül adta elő a geográfia teljes körét. Azonban rövidesen belekezdett oktatásfejlesztési programjába, melynek keretében tanszékére magántanárokat nyert meg előadásokra a földrajz különböző részeinek, tárgyainak színvonalas oktatása érdekében. Az első volt Kövesligethy Radó, aki 1889 novemberében lett kozmográfiából és geofizikából magántanár. Később csatlakozott a magántanárok sorához Anderkó Aurél (meteorológia), Steiner Lajos (földmágnesség), Thirring Gusztáv (demográfia), Cholnoky Jenő (leíró földrajz). Amikor Lóczy megszervezte a Földrajzi Szemináriumot, a kozmográfiai-geofizikai előadások is ide kerültek (kozmográfián akkor a csillagászat és a felső geodézia együttes tárgykörét értették, jóllehet maga Kövesligethy „az ég és a föld tudományának együttes ismerete” értelmében használta). 

Miután Lóczy 1908-ban a királyi Magyar Földtani Intézet igazgatója lett, két évig nem volt egyetemi tanára a földrajznak.

1910-ben nevezték ki a következő professzort CZIRBUSZ GÉZA személyében. Hunfalvy János tanítványának vallotta magát. Egyházi középiskolákban tanított az ország csaknem tucatnyi városában, ahol a környékhez kötődően regionális, kistáji kutatásokat végzett. Empirikusan talán a legjobban ismerte az országot az akkori geográfusok közül. Czirbusz tíz éves működése során teljesen más irányt szabott a geográfiában, mint Lóczy. Az emberközpontú földrajztudományával szükségképpen került ellentérbe az akkor uralkodó természeti földrajzi felfogással, elődje kiforrott földrajzi tudományos és oktatási rendszerével: kiküszöbölt a földrajzból minden természetrajzi, különösen geológiai alapot. Fő tantárgya az antropogeográfia, melyet Ratzel nyomán, de azzal vitázva és jelentősen továbbfejlesztve tanított. Czirbusz működése nagy ellenérzést váltott ki a geográfusok között, és az a tíz év, amit a katedrán töltött, visszhangtalanul múlt el a szakma számára. Súlyosabb gondot jelentett, hogy vitatható előadásaival, közleményeivel, évekig diszkreditálta a földrajz társadalomtudományi részét – annak ellenére, hogy annak egyik magyarországi megalapítójának is tekinthető – aminek a helyzete, megítélése csak Teleki Pál, majd egyetemünkön Mendöl Tibor akadémikusságig ívelő pályafutása során változott meg a század közepére. 

Czirbusz Géza

Kövesligethy Radó

Lóczynak a Földtani Intézet élére történő távozása után az egyetemen 1908-ban KÖVESLIGETHY RADÓ lett az Intézet és Szeminárium igazgatója. Később Czirbusz Géza vette át ezt a posztot, majd 1913-ban a két professzor megegyezik, és formálisan kettévált Földrajzi (Czirbusz), valamint a Kozmográfiai és geofizikai szemináriumra (Kövesligethy). A támogatás összegét is megosztják: mindkét szeminárium évi 400–400 koronát kapott. Ezzel együtt az egyetemi tanács formálisan is jóváhagyta Kozmográfiai Intézet még 1911-ben kezdeményezett megalakítását. Ennél sokkal fontosabb a geográfia számára, hogy Czirbusz működése alatt – aki a klasszikus leíró földrajzot és az emberföldrajzot adta elő – a fizikai (természeti) földrajzot Kövesligethy Radó egyedül tanította! 

Cholnoky Jenő

1921-ben kerül az Intézet élére a Kolozsvárról visszatért CHOLNOKY JENŐ. Alapképzettsége szerint mérnök, de mint Lóczy tanítvány, a természetföldrajz, azon belül is a geomorfológia elkötelezettje volt, ahol jól kamatoztathatta műszaki ismereteit is. A Davis-i iskola legjobb magyarországi művelőjeként és továbbfejlesztőjeként a felszínalaktan csaknem minden ágában jelentőset alkotott, miközben elsőként állított fel felszínfejlődési modelleket (magyarázatokat) a Kárpát-medence különböző tájairól. Leíró földrajza viszont egységes szemléletű, és könyvet írt pl. „Az emberföldrajz alapjai” címmel. Ötvenhárom nagyobb munkája (könyv) mellett 160-nál több szakcikket közölt. Az egyetemi hallgatók száma az Ő professzorsága idején volt a legmagasabb a földrajz szakon az első 130 év alatt. Elévülhetetlen érdemei voltak a földrajz népszerűsítése terén. Cholnoky művei nem hiányozhattak akkor a „művelt középosztály” könyvtárából. Szellemi hagyatéka a magyar földrajz legsokoldalúbb, leggazdagabb részét képezi. 

Cholnoky tudós mivolta mellett művészi hajlammal is megáldott egyéniség volt, aki festészettel, majd fotózással is foglalkozott. Ugyanakkor, mint jó tanár, felismerte a fényképek felbecsülhetetlen szerepét az egyetemi oktatásban, ill. a számára mindig fontos ismeretterjesztésben.

Cholnoky nyugalomba vonulása után, 1941-ben alapvető változást jelentett, hogy két tanárt neveztek ki az Intézetben létrehozott két tanszék élére: BULLA BÉLA, az igazgatói poszt mellett megkapta az Általános és Fizikai Földrajz (a mai Természetföldrajzi) Tanszék, MENDÖL TIBOR pedig az Emberföldrajzi (a mai Társadalom- és Gazdaságföldrajzi) Tanszék vezetését. Bulla érdeme, hogy bevezette a negyedidőszak (jégkorszakok) kutatását, és a világon is elsőként írta le a felszínalaktanban máig a kutatás főirányát jelentő klimatikus geomorfológia alapelveit, majd annak magyarországi művelésére iskolát alapított. Mendöl elsősorban a településföldrajz területén végzett hasonlóan iskolaalapító tevékenységet, de kiemelendő az ötvenes évek elején végzett hatalmas tankönyvíró munkássága is. Tudományos teljesítményük elismeréseképpen mindketten akadémikusok lettek 1946-ban, de az MTA 1949. évi átszervezésekor visszaminősítették tagságukat. Bulla Bélát 1954-ben újra megválasztották az Akadémia levelező tagjának.

1952-ben az Intézet félig végbevitt átalakítása következett. Az akkori nézetek szerint a földrajztudományt a természeti és társadalmi, valamint az általános és regionális kutatások mentén kell művelni, így az oktatás szerkezetét is ennek megfelelően kell átalakítani – legalábbis az ország legnagyobb egyetemén. Ezt részben átnevezéssel, részben új tanszékek alapításával vélték megoldani. Az Általános természeti földrajzi tanszék és a (kor kívánalmainak megfelelően átnevezett) Általános gazdasági földrajzi tanszék mellé létrehozták a Regionális gazdasági földrajzi tanszéket. Ez utóbbi vezetését KOCH FERENCre bízták, aki korábban Teleki Pál mellett dolgozott, míg a másik kettő vezetője maradt Bulla Béla és Mendöl Tibor. A negyedik tanszék, a Regionális természeti földrajzi tanszék felállítása – megfelelő vezető hiánya miatt – elmaradt. A Földrajzi Intézet igazgatója Bulla Béla lett (még az 1941-es megegyezés szerint, amikor is kimondták, hogy az intézetet mindig a természeti földrajz professzora vezeti). A tanári kar létszámát is a fenti elveknek megfelelően alakították ki: a két gazdasági földrajzi tanszéken öt-öt, az egyetlen természeti földrajzin tíz tanár oktatott. Kezdetben a hallgatói létszám is növekedett; a legnagyobb 1960-ban volt, amikor 60 elsőéves biológia-földrajz szakos hallgatót vettek föl. Később különböző szakpárosítással (idegen nyelv, történelem, stb.) is bejutottak a szakra, de a rendszerváltás idejére végül is erősen csökkent a létszám: a nyolcvanas évek végén már évente csak 15 hallgató felvételét engedélyezte a minisztérium. Az intézetet 1961-ben megszüntették, de az új szervezeti forma – a Földrajz Tanszékcsoport – csak jóval később alakult meg.

Bulla Béla, az Általános Természeti földrajzi Tanszék vezetője

Mendöl Tibor, az Általános Gazdasági Földrajzi Tanszék vezetője

Láng SándorBulla korai halála után (56 éves volt) jelentős személyi változások következtek be a tanszéken: Pécsi Márton docens átvette Bulla igazgatói helyét az MTA FKCS-ban (1962), a tanszék élére pedig a Szegedről visszajött LÁNG SÁNDOR került 1963-ban. Láng 1942-től oktatott a pesti tudományegyetemen, de 1958-ban – Prinz Gyula nyugdíjazása után – Szegedre helyezték a természeti földrajzi tanszék élére. Előadásaiban, cikkeiben a természetföldrajz csaknem valamennyi ágával foglalkozott. Tudományos pályája kezdetén a negyedidőszaki felszínfejlődés érdekelte, folyóterasz-kutatások kötötték le, majd a völgyhálózat fejlődését vizsgálta. Ő még a klasszikus terepkutatások híve volt, a vizsgált területek szinte minden négyzetméterét bejárta, naponta 20-30 km-eket gyalogolt – elsősorban a hazai középhegységeinkben – rendkívül szerény körülmények között szállt meg és étkezett. Terepmunkájával alapozta meg Bulla trópusi tönkösödéi elméletét. Alapvető tanulmányokat közölt a geomorfológia mellett a karszthidrológia és a hidrometeorológia témaköreiben. Fontos szerepet játszott a földrajzi kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazásában. 59 évesen vált meg a vezetéstől, utóda 1972-ben Székely András lett, aki 18 évig vezette a tanszéket.

Székely András

SZÉKELY ANDRÁS 1948-ban földrajz-történelem szakon végzett a Műegyetem Közgazdasági Karán. Középiskolai tanári évek során kezdte kutatómunkáját a Mátrában, majd 1952-ben került a tanszékre, ahol Bulla aspiránsaként lett a vulkánmorfológia, ill. általában a felszínalaktan kiemelkedő hazai művelője, a Lóczyval induló tanszéki hagyományok méltó folytatója. Nagyszerű előadó volt, akire a földrajztanárok generációinak elhivatott szaktudományi oktatójaként emlékeznek kollégái, tanítványai. Az ötvenes években a tanszékre került, oda nem való „káderek” helyébe új, szakmailag ígéretes és tudománynak elkötelezett oktatókat hozva megkezdte a tanári kar átalakítását.

1990-ben három évre ZÁMBÓ LÁSZLÓ kapott tanszékvezetői megbízatást, majd őt követően 1993-tól GÁBRIS GYULA vezette a tanszéket 2007-ig. 2006-ban sikerült megvalósítani a több évtizedes tervet, a második természetföldrajzi tanszék, pontos nevén Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék létrehozását, részben a természetföldrajzi, részben a főiskolai földrajz tanszék oktatóiból. Vezetője SZABÓ MÁRIA lett. A Természetföldrajzi Tanszék vezetője 2007-től KARÁTSON DÁVID.

A földrajz vezető oktatói, tanszékvezetői a budapesti egyetemen 2017-ig

Az egyetemi földrajzoktatás helyszínei

A Nagyszeminárium egykori épületeAz első földrajz professzor dolgozószobája a mai egyetemi főépület (Egyetem tér 1-3.) helyén állott ún. nagy-szeminárium harmadik emeletén kapott elhelyezést. Hunfalvy János 1888 május 13.-án tartott rektori beszédében az ottani állapotokról így szólt: “Felállították a Ludovica Academiát, mely azután évtizedeken át üresen állott, de az országos egyetlen tudományegyetemnek a dohos, sötét és szűk helyiségekben kellett nyomorognia, melyekben semmiféle alkalmas intézetet nem lehetett berendezni, még akkor sem, ha költség lett volna rá, amit azonban szintén megtagadtak”.

A Szerb utcai központi épület

1891-ben Lóczy igazgatói kinevezésével a földrajzi szeminárium a Szerb utcai központi épület harmadik emeletén kapott helyet. A körülményeket a következőképpen írja le Cholnoky: “Az egyetem földrajzi intézete akkor egyetlen szobából állt a Szerb utcai épület harmadik emeletén. Igaz három ablaka volt ennek a szobának, de mégis, az egyik ablak mellett Lóczy, a középső ablak előtt Kövesligethy Radó, a kozmográfia rendkívüli tanára, a harmadiknál 12 hallgató s a szoba közepe táján én; egy kicsit sok volt egy teremben. A könyvtár nem állt másból, mint a Hunfalvy-féle könyvtárból és a Földrajzi Társaság kikölcsönzött könyveiből néhány ócska szekrényben. Nemsokára kaptunk még egy termet, ahol a hallgatók gyakorlatoztak s a tanári szobában, illetőleg intézetben lassanként minden falat elfoglaltak a mennyezetig érő hatalmas könyvszekrények”.

Az egyetemi helyszűkét enyhítette, hogy a Duna parti új Országház elkészülte után a Sándor (ma Bródy Sándor) utcában levő Régi Országház (jelenleg az Olasz Kulturális Intézet) épületét 1905-től hat évre kibérelte az egyetem. A nagy ülésteremben és négy kisebb termében 1910-ig tartottak előadásokat. A Földrajzi Intézet és Szeminárium is ide költözött.

A Sándor utcai Régi Országház épülete

A Múzeum körúti épület

Néhány év után ismét változott a helyzet: a József-műegyetem – lágymányosi épületeinek felépítése után – elhagyta a Trefort kertben 1881/83-ben készült Múzeum körút 6-8 számú főépületet, és 1911-től itt, éppen az utcai óra fölött, a magasföldszinten kapott helyet a Földrajzi Intézet és Szeminárium. A tíz tanári szoba, a titkárság, egy szemináriumi és egy nagy előadóterem – könyvtárral és olvasóval bővülve – már méltó helyet jelentett a megnövekedett intézet számára. Később az első emeleten két irodával és egy kiselőadóval bővült az intézet.

Az egykori Ludovika épülete

E helyen folyt az oktatás 1967-ig, amikor a karon erősen megemelkedett hallgatói létszámok és sokasodó új tanszékek okozta helyhiányt megoldandó, a Természettudományi Kar több tanszéke a volt Ludovika (egykori Katonai Akadémia, majd a Természettudományi Múzeum, jelenleg Nemzeti Közszolgálati Egyetem) főépületébe költözött . A három tanszékből álló Földrajz Tanszékcsoport az első emeleten, a díszteremtől kezdve az Üllői úti szárny teljes hosszában helyezkedett el. Itt a tágas irodák mellett 80 férőhelyes előadóval (Lóczy terem), szakmódszertani szemináriumi helyiségekkel és két laboratóriummal, térképtárral valamint fotólaborral rendelkezett. A kilencvenes évek második felében egy 100 személyes nagyelőadón és egy szemináriumi termen kívül 10 férőhelyes számítógépes laboratóriumot is sikerült kialakítani. A több mint 50 000 egységet őrző könyvtár, nagy olvasó helyiséggel, kielégítette mind az oktatói, mind az erősen megnövekedett hallgatói igényeket. 

A városban meglehetősen szétszórtan elhelyezkedő Természettudományi Kar egyetlen helyre telepítése, a főépületnek a Bölcsészkar számára történő átadása érdekében a Lágymányoson két ütemben felépülő új campus második tömbjének (1/C épület) első emeletére a Földrajz Tanszékcsoport és a Főiskolai Karról áthelyezett Földrajz Tanszék 2001-ben költözött át.

A lágymányosi kampusz déli tömbje, a tanszék jelenlegi otthona